TILTOTT TUDÁS TRÉNING 2022

ÉRTÉK-REND

2022. február 19. szombat

15.00-19.00

Skype

részvétel: 10.000 Ft/fő

hanganyag: 5.000 Ft

jelentkezés: hajnalcsillagterranova@gmail.com

1. Az Érték.

Hatalmas tömeg a város főterén. Hangzavar, káosz, az emberek egyszerre beszélnek, izgatottak. Mindenki egy irányba néz. A pódiumra a tér elején, a nagy, görög oszlopokkal díszített épület előtt. A szónok hangja bejárja a teret, és a tömeg lassan elcsendesedik. A tér akusztikája fantasztikus -az ősi márványkövek tökéletesen adják tovább a szónok hangját. Nem volt hiába az alapos tervezés - mai szemmel nézve azt hihetnéd, mini hangszórók adják tovább a hangot, de sehol sem találnál ilyet. Nem egy elkapkodott, a profit reményében gyorsan felhúzott épületről van szó, hanem egy ősi építészeti remekről, ami a mai kor emberének már csak műemlék, egy görög városban, amit körbevettek a modern, ronda, nem összeillő épületek. 

A szónok magabiztosan beszél. A hatalom megdöntéséről és az új tudományos területek beengedéséről a dogmatikus rendszerbe. 

“Az istenek nevében…” - mondja . “ Az istenek tudását át kell adni a népnek. Nem szabályozhatják és nem birtokolhatják eme tudást a hatalmasságok.” 

A tömeg lelkesen helyesel. Több ezren gyűltek össze  a verőfényes ősz eleji napon, a város java ott van, és a gyűlés híre hamar elterjed majd messzi földre is. Szájról-szájra adják majd tovább, amit hallottak, és mire eljut a legutolsó kis faluba, már egészen ki lesz színesítve a szónoklat, de sebaj, annál motiválóbb, és a vezető hatalom ezt NEM TUDJA befolyásolni. 

A szónok jól beszél, fellelkesíti a népet, az emberek dicsőítik a szavait, Számukra ALAP, hogy fontos, mit mond a szónok, és beszéde témája lázba hozza a népet - az emberektől TÁVOL ÁLL A KÖZÖNY, a nemtörődömség és a felelősségvállalás hiánya, egyértelműen fontos és közérdekű, mindenki számára a jövőt megváltoztató szavak hangzanak el, és az embereket TETTEKRE SARKALLJÁK ezek a szavak. 

A vezető hatalom a városban hosszú hónapok hiábavaló egyezkedése után megadja magát, és az új tudományokat beengedi, hogy hatalma fennmaradhasson, még ha csak rövid időre is, mert az új tudományok olyan forradalmi dolgokat jelentenek a nép számára, aminek következtében EGYRE KEVESEBB SZÜKSÉGÜK VAN A JELENLEGI VEZETÉSRE és annak dogmatikus törvényeire. 

Sok olyan tudományos újítást, matematikai és csillagászati alapvetést hoznak be ezután először a városban, majd az ország távolabbi részein is, futótűzként terjedve, ami a mi mai életünk és általunk használt technikai újítások ALAPJAI. 

Akkoriban az emberek minden ilyen szónoklatra összegyűltek. Kevés volt az olyan esemény, amely tömeges megjelenést kívánt - olimpiák, versenyek, esetleg kivégzések, színielőadások - nem jutott minden napra valami, ami kielégítené a szórakozási igényeket. A napok jórészt egyformán teltek, sokszor eseménytelenül, az idő lassabban telt, és az emberek ki voltak éhezve minden olyan lehetőségre, ahol egymással is találkozhattak. A hétköznapi, tengernyi teendővel járó házimunka, iparos munkák, mezőgazdasági elfoglaltságok mellett nem találkoztak egymással minden nap, és sok rokon, ismerős, jóbarát több napi járásra élt egymástól. Az igazán jelentős eseményeken a távoli ismerősök és rokonok is jelen voltak, és olyankor az esemény után mulatozás vette kezdetét. Ekkor beszélték meg az újabb híreket, és ami még nem jutott el szájhagyomány útján a távoli ismerősökhöz, most kíváncsi fülekre talált. 

MINDENKIT ÉRDEKELT MINDEN, az emberek érdeklődőek voltak és nyitottak. 

A többistenhitnek köszönhetően nem volt alapvető az, hogy EGYETLEN KÖZPONTOSÍTOTT HATALOMRA BÍZZÁK A VEZETÉST ÉS VEZETTETÉST, és az sem volt elterjedt, hogy bárki egyfajta Jóistentől várta volna a problémái megoldását. Mindenki tudta, hogy magának kell kezébe vennie a sorsát. Az emberek egymással is rendszeresen megvitatták a történéseket, SZABAD VOLT VÉLEMÉNYT ALKOTNI, ÉS ELTÉRŐ VÉLEMÉNYT NYILVÁNÍTANI, az emberek SZERETTEK VITÁZNI FONTOS KÉRDÉSEKBEN, OLYANOKBAN IS, AMELYEKRŐL ÚGY GONDOLTÁK, EGYÉBKÉNT NINCS RÁHATÁSUK. 

Ez most is így van, csak a vitát nem követi cselekedet. 

Akkoriban azonban ha mégis úgy gondolták, hogy dacára az aktuális vezetés színjátékainak, mégis van ráhatásuk, vagy olyan mértékben lettek a körülmények szorongatóak, hogy annak ellenére, hogy eddig távol tartották magukat a hatalomtól, most mégis felvették a kesztyűt, forradalmat szerveztek, sereget toboroztak, és ha a szónoklat már kevés volt, hát fellázadt a nép…

II.  Az ellen-érték.

A távoli csatamező robajai még eljutottak az erdőbe, ahol a férfi egymagában ült. Szégyen járta át - elmenekült, saját életét féltve. Tudta, hogy soha többé nem mehet vissza a sajátjai közé, családja, szerettei, testvérei, szomszédai, feljebbvalói egyöntetűen kitagadnák. Nem gondolkozott azon, vajon látták-e őt, avagy sem. Ha nem is látta senki, ahogyan csúfosan megfutamodott az ellenséges sereg fegyvereit látva, a biztos haláltól, felmérve azt, hogy úgysem győzhetnek, és mire lemegy a nap, szeretett földjük véráztatta mezővé változik, ha nem is vette észre senki, hogy eltűnt, saját lelkiismerete akkor is mindennél jobban szónokolt volna benne, és maga vallotta volna be tettét - ahogyan a becsület kívánja. Ha nem marad senki, akinek bármit elmondhatna, mert a félelmetes ellenség mindenkit lemészárolt, mire hazamegy, hát bevallja az isteneknek, akik majd ítélkeznek fölötte. 

A csata hangjai lassan elhalnak, és mélységes csend lett az erdőben. A férfi fáradtan néz körbe, sehol egy teremtett lélek, csak jómaga. Egyedül, ami nagyobb büntetés minden másnál. Tudja, hogy még ma este vissza kell térnie a faluba, hogy ha bárkin segíteni tud, megtegye. Akár késő, akár nem. 

Várt, amíg besötétedett, addig dermedten ült az erdő csendjében és várakozott. Nem a megszégyenüléstől félt. Inkább attól, hogy az ellenséges sereg még ott van a közelben, és ahogy lenni szokott, minden túlélőt levadásznak. 

A félelme erősebb volt annál, mint hogy idejekorán visszainduljon, de amikor eljött az idő, felállt, és lóra ült. Az erdőből kiérve a borzalmas csatamező fogadta. Mint már annyiszor. Amióta csak élt, mindig háború volt. Mindig csata volt, mészárlás és értelmetlen hadakozás. Hol a területért, hol a hatalomért, hol a pénzért, hol a hadifoglyokért, akikből kiváló harcosok és rabszolgák válhattak. Portyázó nép volt az övé - az ellenséges sereg megérkezését a falujukba saját korábbi portyájuk váltotta ki, egyfajta bosszúként azért cserébe, amit ők tettek velük. Ugyanezt a mészárlást követték el, kirabolták a falvaikat, megölték a gyermekeiket, elhurcolták az asszonyaikat és fiatal fiaikat. 

Azon soha nem gondolkodott el, hogy dacára becsületének és büszkeségének, vajon helyénvaló volt-e a portyázás, más, idegen földek és népek lemészárlása és kirablása, rendszeresen. Népének vérében volt a portya - így élték túl a hosszú, kemény teleket. Soha egyetlen harcos sem mondott nemet a portyára. Mérhetetlen szégyen lett volna. 

Most azonban keserves árat fizettek tetteikért. Az ellenség válasza keményebb lett, mint amit ők tettek. A seregük a falvakon átvonulva felgyújtottak mindent, és megöltek mindenkit, aki útjukba került. Nőt, gyermeket, öreget, csecsemőt. 

Véres és kegyetlen világ volt ez, és a férfi számára pedig egy végzetes nap. Mert megkönyörülni sem lehetett az ellenségen, főként azért nem, mert ha te megkegyelmezel, ő nem fog neked. 

Thor és Odin talán nem leli kedvét a harcosunk cselekedetében, de ő maga legalább életben maradt. 

A csatamező be volt borítva az elesettek testével. Az ellenség és a maguk fajtájából vegyesen. A vér szaga terjengett a levegőben. A harcos átvágott a csatamezőn, és már látta a falujuk füstölgő romjait. Rémület járta át - talán senki sem maradt életben és egész életében egyedül fog élni ezután, az istenek büntetése lesújtott rá. 

Ahogy közelebb ért a faluhoz, már látta, hogy vannak túlélők. Egymást felsegítve, sírva, jajgatva, elveszett családtagjaikat kutatva, de vannak életben maradtak. Sietve leszállt a lóról, és felmérte a terepet. A kunyhók ajtajai betörve, több közülük felgyújtva. A jószág leölve, némelyet elvittek, másokat otthagytak vérbe fagyva. Az ellenség sem volt semmivel sem kegyesebb hozzájuk. A falusiak holttestei borították a falu főutcáját, mintegy intő jelként - többé ne szálljanak szembe az ellenséggel. 

A falu főépületének a jarl, a törzsfő lakhelye számított, ahol rendszeresen gyűlést tartottak, megvitatván a következő portyákat, a termést, a skandináv vidék kemény teleinek túlélési stratégiáit, és a lakosok közötti vitákat, itt ejtették meg az ifjak felavatását, és a házasságkötéseket is. A harcos a főépületbe rontott. Sehol senki. A berendezés szétdúlva, az értékek elrabolva. A harcos torkába keserűség mart. Talán megölték a jarlt is? 

Egy asszony lépett mögé. 

• A jarlt keresed? Már nincs itt. Elmenekült a családjával együtt még a csata kezdetén. 

A harcos megdöbbent. 

• De… mégis hogyan tehette ezt? 

• Nem volt más választása. - válaszolt az asszony keserűen. - Valakinek fenn kell maradnia a törzsből, és mint láthatod, legtöbbünk nem élte túl. - az asszony egy ideig hallgatott, majd megszólalt, hangja rekedtesen szállt, mint a vészmadár. - A jarl és legközelebbi hozzátartozói új falvat fognak alapítani. Mi pedig itt maradtunk, és várjuk, ki áll élünkre. 

A harcos szívébe váratlan fénysugár hasított. Dicsvágya felülkerekedett szégyenén, és tudta jól, csúfos megfutamodását immáron nincs, aki felemlegesse. Ezek az emberek itt, a faluban, mindabból, ami a szörnyű csatatéren zajlott, semmit sem láttak, és különben is, vezetőre van szükségük, vezetőként pedig új falvat alapíthat, és ezzel kiegyenlítheti az isteneknél a számláját. 

• Hát akkor leszek én az, aki vezet titeket. Én leszek az új jarl. A régi nevét pedig feledjétek el. 

Mire ismét felkelt a nap, a megmaradt lakosság, nagyjából tizenöt főt számlált. Az éjjel sokan odavesztek, Odin serényen vezette a lelkeket a Valhallába. 

A harcos a tizenöt megmaradt ember elé állva így szólt: 

• Új napra ébredtünk. Halottainkat méltón temetjük el a mai napon, és a múltat lezárva új életet kezdünk. Ne sirassátok elveszett szeretteiteket, ők már az istenek körében lakomáznak. 

Lelkes ujjongás kísérte szavait. Nem telt bele egy év, és máris megnőtt a falu. Immáron kétszáz főt számlált, és ez a szám csak növekedett. A környező, az ellenséges sereg által letarolt falvak vezető nélkül maradt lakói is az itteni új jarlnak tették le az esküt. 

Néha, amikor az istenek odakint rázták a fákat, és a jeges szél megfagyasztotta az ágakat, mielőtt a távoli öböl hullámverésének zaja mély álomba ringatta volna, a harcos arra gondolt: 

Íme, az istenek felette másként döntöttek. Nem elvettek, hanem adtak, és ezzel tették őt próbára, ő pedig tudja, mi a dolga. 

Két év múlva az ezer fős falu elég harcost tudhatott a magáénak ahhoz, hogy újra portyára indulhassanak ama távoli tájra, ahonnan ellenségeik két évvel ezelőtt jöttek, és mindent elvettek tőlük. 

Bíztak abban, hogy az istenek megsegítik őket, hogy halottaikért méltó bosszút álljanak. 

A harcos VIKING volt. 

III. Hamis Rend

Semmi más nem érdekelte, csak a világuralom. Ezúttal sikerülni fog - gondolta, és körbenézett a teremben. Az Apostolok már jelen voltak, tizenketten állták körbe. A felavatására várt. Sok munkájába, sok keserves lemondásba, hosszú évekbe telt, mire idáig eljutott. Az Apostolok név tizenkét felavatott szabadkőművest takar, akik az egész szabadkőműves rendszer mágikus biztosítását fenntartják. Nevük szándékos - képviselik azt a minőséget, ami a világ feletti uralmat jelöli, mintegy ellentételezéseként annak, amit Jezuel lehozott erre a Földre, Jézusként, ami ennek az ellenkezője volt. Az Apostolok Rendjébe tartozni kiváltság, nagy megtiszteltetés a szabadkőművesek között, az Apostol mindennek ura, és ő hozza meg végső soron a döntéseket, Jahve utasításai alapján. 

Végre ő is Apostol lehet - gondolta, - végre ő is kiválasztott lehet, miután próbák százain ment át, és mindenről, mindenkiről le kellett mondania. Szerelemről, családról, vagyonról, a gyermekeiről is, a karrierjéről is, még a saját nevéről és személyazonosságáról is. Ő voltaképpen hozzátartozói számára halott volt. Ez kereken tíz éve történt. Azóta nem kereshette őket, nem láthatta őket, és nem is vehette fel velük a kapcsolatot. Eltűnt, és soha többé nem került elő. A családjának beadtak egy mesét, hogy megnyugtassák őket - látták őt Indiában, egy nagyvárosban, lepusztult állapotban, bajba került, el kellett menekülnie - mondták a családnak, és ők, mivel erről kép is volt mellékelve - a technika ma már bármire képes - elhitték. Lemondtak róla. 

Tudta, hogy többé nem találkozhat velük, de végülis csak az első két év volt nehéz. Néha úgy érezte, nem bírja tovább, és feladja az egészet, de a becsvágya és a hatalom iránti áhítata erősebb volt a szeretetnél, amit valaha a családja iránt érzett. Keményen tartotta magát, küzdött magával nap mint nap, az első két évben, végül ELMÚLT az érzés. Örökre. A napi szintű kemény fizikai, mentális és lelki próbák, a szabadkőműves beavatás útja, kiölte belőle a kötődést bárkihez is. Egyvalamihez kötődött: a földi Illuminatihoz. 

Be kellett vallania magának, hogy élvezte az új életét, így tíz év után. Nem csak megszokta. Élvezte. Tisztelet és dicsfény vette körbe. Az Apostolok felé vezető úton megismerkedett a legnagyobbakkal, és sorra lekörözte őket rátermettségével, intelligenciájával és azzal a fajta magától értetődő kegyetlenségével, amivel olyan helyzetekben is KIVÁLÓ döntést tudott hozni, amikor más passzolta az ügyet, valamiféle erkölcsi értékrendre hivatkozva. Ő nem passzolta. Nem véletlenül áldozta fel a családját és a régi életét ezért. Nem mondott nemet semmire, megcsinált mindent és megtett minden esküt egy-egy lépcsőfok után. A kegyetlenségéről lett a leghíresebb, bár nem is gondolta volna. Arról, hogy gond nélkül megöl, avagy megölet, ahogyan ők mondják, LIKVIDÁL egy embert, akár a teljes családjával együtt, ha erre felsőbb utasítás érkezik. Arra vágyott, minden egyes napon, hogy egy nap ő legyen a felsőbb utasítás… és lám, elérte. Az Apostoloknál nincsen magasabb szint, csak a már nem földi testben létező háttérhatalmi árnyékkormány. Ennél magasabbra a világot láthatatlanul uraló berkekben nem lehetett eljutni. 

A felavatás megkezdődött. 

A tizenkettek maguk közé szólították a körbe. Meghajoltak előtte, szertartásona, ősi rituális mozdulataik lenyűgözőek voltak. Többen közülük oly régóta volt itt, a Földön, hogy a titkos folyosókon, a titkos sugdosások alapján ez lehetett akár kilencszáz vagy ezer év is. Őszintén remélte, hogy ő is eljut idáig. Nem akart többé meghalni. Élni akart, még ha úgy is, hogy ide, ebbe a létesítménybe lesz bezárva, örökkön - örökké. Hogy a világ történéseit csak meghallgatni fogja, meglátni nem, ámde bármi is történjék a Földön, odafenn, ő biztonságban lesz. A családja biztonságát szavatolták. Ez megnyugtató, bár nem is olyan sokára, ő még ereje teljében lesz, de valaha volt felesége már öreg lesz, majd meghal, gyermeki unokákat nemzenek, és ők is meghalnak, majd meghalnak az unokái és azok gyermekei is, és ő… ő még mindig itt lesz. Mosoly csillant az arcán, ahogyan elfogadta a hideg markolatú, ezüst tőrt. Szertartásosan a homlokához - a harmadik szeméhez - illesztette a jéghideg pengét, majd az oltár felé fordult, ahol a kikötözött, elkábított áldozat feküdt. 

Kicsit csalódott volt. Azt remélte, az áldozat magánál lesz, de már régen betiltották az ilyesfélét - már legalább száz éve elkábítják az áldozási ceremóniákon az oltárra kötözött áldozatokat, mert attól tartanak, a halál közelében olyan energiát bocsáthatnak ki magukból, ami behívja a rettegett isteneket. Azokat az isteneket, akiket Jahve segítségével ők távol tartanak maguktól. Fiatal lány volt, talán tizenkilenc lehetett. Szemhéja félig nyitva volt, de a tekintetében üresség tátongott. Erős drogokkal vitték el innen a tudatát, elvégre csak a lelke kell. Határozott volt és gyors. Tudta, a feláldozás egyfajta művészet. Gyorsan és kegyesen kell cselekednie, ezúttal. A lány fölé állva, magasba emelte a tőrt, és lesújtott, pontosan a szívébe, háromszor. A lányban hamar kihunyt az élet, már az első döfésnél vége volt. Mozdulatlan húshalom volt csupán, és lelkét, amely elmenekülni készült a teremből, az Apostolok azonnal befogták. Szinte látni lehetett a fénylő, hatalmas energiájú lelket - olyat, ami nekik nem volt -, és egyfajta fekete mágikus hálóba ejtették a testből kilépés pillanatában, leválasztva a tudatról is. Ő lépett oda a mágikus hálóhoz, és a lelket magához vette. 

Olyan kicsi volt, és olyan sebezhető… amikor még a hálóban volt, a testről leválás első pillanatában, még nagy volt, és ragyogó, most már csak egy kis, fényes gömb. A kezébe vette és habozás nélkül a szívcsakrájába illesztette. Megrészegült az energiától, és az érzések tömkelegétől, amit érzett… a lány egész élete, és előző életei is tizedmásodpercek alatt peregtek le előtte. Látott mindent és érzett mindent. A lány képességei, tudása, ereje mind beleköltözött. Megkapta mindazt, ami ezelőtt egy perccel még a lány volt. Ajándékba kapta és megfogadta, hogy jól fog bánni vele. 

A lány teste élettenül hevert, két szolga kivitte a teremből. Az oltárról a vért egy ezüst kehelybe fogták, amit ő megivott. A vér íze is részegítő volt, szinte már mámoros. Ezután ő maga állt az oltárra, és az ezüst fények körbevették. A lány energiái még ott voltak, jelen voltak, körülötte, és lassan benne is, mert az energiák vonzódnak a hátrahagyott lélekhez. Az egész testét bizsergető mágikus erő járta át - az Apostolok, mint mindig, most is jól választották ki az áldozatot… És ő most végre túlesett élete első igazi áldozati rituáléján, ami pontosan attól az igazi, hogy ezúttal ő kapja mindazt, ami az áldozatból jár. A tíz év alatt sokszor vett részt ilyen áldozásokon, de más volt nézni, vagy akár lesújtani az áldozatra, és más volt megkapni a lelkét… 

Tudta jól, hogy nem csak a lelkét veszi el, hanem a lelke és élete értékét is. Azt, amennyit ért volna a lány a Földön, ez a különleges lány, ha életét végigélhette, útját végigjárhatta volna. 

IV. Hamis érték

Vannak, akiknek nem kell elvenni az életét és a lelkét, maguktól adják azt át. Anyagi javakért cserébe, csillogásért, külcsínért, karrierért, pénzért. Azért, hogy különbnek érezhessék magukat másoknál, bármire képesek. Mérhetetlen bizonyítási vágyuk kielégíthetetlen, semmi sem elég. Azért nem, mert belül üresek, kívül hiába látszik rajtuk bármilyen bőség, belül nincs bőség, csak szükség..

A szabadkőműves-deep state YHWH Szövetség a lelkekre utazik, és a léleknek van a legnagyobb értéke az Univerzumban. Amikor a tudósok keresik az evulócióban a hiányzó láncszemet, nagyon nehezen akarják elfogadni, pláne megérteni azt a tényt, hogy a hiányzó láncszem nem más, mint a LÉLEK. A lélek, amivel mintegy az istenek megtermékenyítik az életformákat a Földön és más világokban is. A lélek egy esszencia, amely tartalmazza a teljes Forrást, csak kicsinyítve, nem kis része, hanem szó szerint kivonata annak. A tudat pedig felruházza a lelket önazonossággal. A lelket és a tudatot is elveszik tőlünk, ha hagyjuk. 

A fiatal lány az ablakban állva nézett ki a hatalmas nagyvárosra. Nagyon magasan lakott, harminc emeltnyi mélység tátongott alatta, de ő ezt észre sem vette - a mélységet. Csak a magasságot. Azt, hogy minden reggel úgy néz le a városra, mintha az övé volna. Gazdag lesz, szemtelenül gazdag, holott nem egészen öt éve még semmije sem volt, de tudta, hogyan kell felkapaszkodni, kivel kell találkozni, miért mit kell megtenni. Ő is egy színésznő volt, a milliomodik, akinek nagy álmai és kevés tehetsége van, de jól helyezkedik, ezért szerepajánlatot kapott egy új, készülő filmben, méghozzá főszerepet. A film nagy költségvetésű, sztárokkal teletűzdelt, a sztori silány, összekapott, de a gyártó, a Warner Brothers már pozíciójából adódóan is szinte monopólium a filmiparban, ezért nagy gázsira és sikerre számíthatott. Ma van az első forgatási nap. Élete első igazi forgatása, éles bevetés. Mosolygott a tudattól, hogy mi következik. A film előkészületei során már megismerkedett azokkal a sztárokkal, akikről eddig csak álmodhatott, hogy egyáltalán valaha hozzászólnak. Most ő is közéjük tartozik. Sokat tett ezért, és nem nézett sem eszközt, sem jóbarátot, sem szerelmet. Eldobott mindent, és mindenkit magától, mert tudta, hogy mit akar. EZT. 

Az órájára nézett. Jesszus… készülődnie kell, mindjárt jönnek érte, és a stúdióba viszik. 

Nem kellett tíz perc sem, máris a ház előtt állt. Majd ott reggelizik, kisminkelik, megfésülik. Ő kell nekik, most éppen nem számít, hogyan néz ki, de a kamerák előtt… ott mindennek tökéletesnek kell lennie. 

Amint a studióba ért, és körülnézett, hülyének érezte magát. Laza, stílusos, sztárszínészek csevegtek egymással és a stáb tagjaival, nevetgélve, könnyedén. Minden mozdulatukon látszott, hogy profik. A lányt az öltözőbe kísérték, és máris nekiestek. A negyvenes, kissé kövérkés nő, aki a haját hivatott csinálni, megvető megjegyzéseket tett a hajára.

Egy tincset undorodva a kezébe fogva, úgy helyezkedett, hogy a tükörben, a lány háta mögött állva, találkozhasson a tekintetük.

• Mi ez a szénaboglya? Komolyan gondolod szivi, hogy ezzel te itt megjelenhetsz? Legalább mostad volna meg. Agyon vannak törve a hajvégek, és büdös vagy, mint egy ló. Senki sem mondta még neked, hogy ne szőkítsd ki? Az eredeti hajszíned, a barna, sokkal jobban állna, mint ez a … - szinte majdhogynem leköpte a lányt, meg is tette volna, ha némi erkölcsi érzék nem tartja vissza, és megvetésének nem a lány haja volt a legfőbb oka, hanem az, amiért itt van. - ez az iszonyatos kóc. LEVÁGOM és parókát fogsz viselni. Befestem barnára, hogy visszakapd a SAJÁT színedet, 

• Nem, dehogy vágod le! - a lány felpattant volna, ha a nő erélyesen nem nyomja vissza a székbe. 

• Na ide figyelj, te kis SENKI. - fogalmazott a nő erőteljesen, és bántóan. - Itt, ebben a szobában az van, amit én mondok. Az én szavam a döntő, és hogy te mit akarsz, az senkit nem érdekel. VILÁGOS? A legnagyobb sztárok, akiknek a nyomába sem léphetsz és nem is fogsz soha, is megadják magukat nekem, mert tudják, hogy igazam van. El se tudod képzelni, milyen szörnyű hajakat tettem már rendbe. Ők is tudják, hogyan kell elcseszni egy frizurát. Szóval most befogod a szád. Értve vagyok? 

• Igen… - a lány jobbnak látta, ha tényleg hallgat. Tűrte, hogy a szerinte szép, szőke haját levágják. Tudta, hogy törik, és tudta, hogy otthon szokta festeni, olcsó festékekkel, mert fodrászt ebben a városban nem engedhetett meg magának. Miközben az a vén boszorkány megszabadította a hajától, könnyek peregtek az arcán. A nő többször rákiabált, hogy ne viselkedjen úgy, mint egy ötéves kislány. 

Egy óra múlva kész voltak. A lány már egy ideje nem mert a tükörbe nézni, inkább a padlót tanulmányozta, szorgosan. A nő vállon lökte. 

• Na gyerünk szivi. Nézd meg. 

Lassan felemelte a fejét, és újra sírni kezdett. 

• Ez… ez csodálatos… - úgy sírt, mint még soha életében. A haja gyönyörű volt, mesés, és az arca, a szeme, a bőre, a nyaka… minden teljesen más lett, nagyobb hangsúlyt kapott.  - Ez nem is én vagyok… - még mindig sírt. - Köszönöm… - felállt a székből és meg akarta a nőt ölelni. 

A nő hagyta, de kelletlenül. 

• Szivikém. Attól még, hogy szép lettél, tehetséges még nem vagy. - mondta hidegen. 

A forgatás megkezdődött. A lány még kapott egy gyönyörű sminket és mivel kosztümös film volt, elképesztően csodálatos ruhát. Olyat, amit csak filmeken látott. Kényelmetlen volt, de megérte. A tükörben nézegette magát, amikor felöltöztették, és nem akarta elhinni amit látott. A rövidre vágott, sikkes, barna haját, ami csak a ruha miatt nem volt most idevaló, egy hosszú, loknis, barna paróka alá rejtették, de még így is ugyanolyan hangsúlyos volt a szeme, a nyaka, a bőre. “mint egy királynő” - gondolta magában, elégedetten. 

Sorra vették fel a jeleneteket, és sok gond volt a lánnyal. Elfelejtette a szöveget, bakizott, zavarban volt. A sztárok jelenléte is zavarta, a szemükben ült a megvetés, és csak úgy záporoztak felé a pikírt megjegyzések, végül az egyik, valóban szép, szőke színésznő, negyvenöt körüli, ismert világsztár, odalépett hozzá a forgatási szünetben. 

• Szivem. - mondta az elbújva pityergő lánynak.  - Először is, hagyd abba a sírást, mert újra sminkelhetnek. Másodszor. ÉN IS így kezdtem, mint te. Kifeküdtem a helyemet. Az első forgatási napom pontosan olyan volt, ezelőtt huszonöt évvel, mint most a tiéd. Feltettem magamnak a kérdést, és sokszor azóta is felteszem, vajon megérte-e. 

• És… mi a válasz? 

• Az, hogy NEM. 

• Nem…? Hogyhogy nem?...

• Azért nem drágám, mert igaz ugyan, hogy mára már milliókat keresek, megvan mindenem, fiatal férjem, ő a harmadik, négy gyerekem, házam Mallorcán, yacht, kocsi, villa L.A. legfelkapottabb részén, annyi arany, hogy két széfben fér el, a dédunokáimnak se lesznek anyagi gondjai. Azonban az a nő, aki most itt áll előtted, NEM AZ A LÁNY, aki huszonöt évvel ezelőtt voltam. 

• Hát aztán? Mások is megváltoztnak ennyi idő alatt. 

• Az lehet, de nem vesztik el az ÉRTÉKÜKET. Én ÉRTÉKESNEK SZÁMÍTOK itt. De ha a VALÓS ÉLETBEN kellene helytállnom, nem tudnám azt adni, amit a filmekben eljátszom. Nem vagyok sem életrevaló, sem talpraesett, nem tudok harcolni, sem fizikaliag, sem sehogy. A kaszkadőreim jók, és a marketingem is, be kell lássam. A menedzserem egy rabszolgahajcsár, nyugtatókon élek, és bulimiás. vagyok. Nem élet ez, szívem. 

• De… én azt hittem, ti olyan boldogok vagytok… - int a lány a többi sztár felé, akik egy csoportban állva, kávézva, kedélyesen beszélgettek. 

• Nem drágám. Nem vagyunk azok. MINDEN ÉRTÉKÜNK ODAVESZETT. Csak egy plakát vagyunk. EGY KIRAKAT. 

• De… de mindenki olyan akar lenni, mint te.

• Ez tévedés. Sokan akarnak olyanok lenni, mint én. Olyan lányok, akik nem látnak tovább a csillogásnál, de ugyanúgy fogalmuk sincs az életről, mint nekem. 

• De az emberek úgy akarnak élni, mint amit a filmekben látnak. Azt fogadják el értéknek, amit tőletek kapnak. 

• Ez a világ egyik legnagyobb tévedése és baja, szívem. Hallottam, hogy sírtál, amikor megcsinálták a hajadat. Szánalmas, hogy ezen sírsz. 

• Bocsánat…  - mondta a lány megsemmisülve. Értette ő, mit mond neki a nő, nagyon is értette. De nem akarta TUDNI. 

• Ne tőlem kérj bocsánatot, hanem magadtól. 

V. Igaz-hamis

Nem csak úgy akarnak élni az emberek, ahogyan a filmekben látják, hanem a média olyan hatással van a viselkedésükre, amiről nincs tudomásuk. Ráadásul hosszú idő óta először, a fősodratú média is megoszlik a k@v@rus - v@c@na kérdésben. Az egyik ezt mondja, a másik azt. Végre az embereknek maguknak kell eldönteni belső meggyőződés alapján, hogy mit hisznek el. Mivel a média hiteltelenné vált, azáltal, hogy egymást cáfoló hírek jelennek meg, az emberiségben ébredezik a gondolat, hogy átverték őket. Végre nem talál süket fülekre a tény, hogy valóban. 

Az elmúlt két év hazugságfolyama, és az abból következő lezárások, korlátozások és tilalmak, azok következményei, majd a v@c@nák folyamatos erőltetése, mi több rákényszerítése a lakosságra, a következmények figyelembe vétele nélkül, holott számtalan bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy nemcsak nem hatásosak, de még veszélyesek is - végre meghozták az emberekben a döntést. A SAJÁT döntést. Nem azt, amit ez a vezető médiaportál vagy az sugall. Hanem egyfajta belső értékrend alapján a szabadságot választották. 

Nagyon sokan változnak meg ezáltal, és tekintenek a világra másként. Eddig úgy hitték, bízhatnak a sajtóban, legalább ilyen fontos kérdésekben, és bízhatnak a vezetőkben, legalább akkor, ha ilyen helyzet áll elő. Hát, a sajtó és a vezetők bebizonyították világszerte, hogy nem csak nem hihetnek nekik, hanem egymással sem tudnak megegyezni. 

Az egész pedig olyannyira pénzszagú lett, hogy még a vak is látja, ez biznisz. 

Ez végig csak erről szólt. Politika, hatalom, pénz. 

Az emberek pedig látják, az ő életük ebben a játékban semmit se számít. Hatalomért és pénzért rémítették halálra éveken át az emberiség hiszékenyebbik felét. Hatalomért és pénzért végezték ki a kórházakban az elmúlt két évben a k@r@us protokollal az embereket. Hatalomért és pénzért megvették a médiát, hogy azt mondja, amit ők adnak a szájukba. Hatalomért és pénzért fecskendeznek mérget az emberek vérébe. Csak azért, hogy a felsőbb illuminati utasítás elégedett legyen. Az embereknek elege lett., és ez már nem állítható meg. 

Az elmúlt két év első másfél évében az emberiség megmutatta, hogy mennyire hiszékeny, szűklátókörű, közönyös és ostoba. Most pedig megmutatta, hogy mennyire nem az, ha végre felfogja, a saját értéke- lelke, tudata, élete, fizikai síkja, pénze, vagyona, munkája, családja forog veszélyben. 

Az emberiség értéktelenségben elérte a mélypontot az elmúlt két év első másfél évében - hagyták, hogy vezessék őket, mint a kutyákat és hülyét csináljanak belőlük. Most pedig értékességükben megmutatják, hogy mit tudnak, és higgyétek el, hogy ennek ezúttal végre van értelme. 

Mondhatni, végre meghallották a mi szónokainkat is, de előtte azokat hallották meg, akik a konkrét bizonyítékokat eléjük tárták. 

Végre figyelnek is ránk, nem csak elzavarnak a fenébe, mert ellentétes véleményt alkotunk. Ámde nem mi, a spiri szakasz, a spirituális világ lett az, aminek a szónokai áttörték a falat, mi csak megalapoztuk a bódultságukból kivezető utat, hanem a konkrét bizonyítékok, főképpen a személyes érintettség lett az, amikor az emberek a saját bőrükön tapasztalták meg ezt hazugságot és annak következményeit, na ez lett az, ami sok lett nekik. 

AZ EMBERISÉG ELFERDÍTETT, SZÁNDÉKOSAN ELTORZÍTOTT ÉRTÉKRENDJE LETT A RABSZOLGÁSÍTÁS EGYIK ALAPJA. Hiszen ha valaki nem magát hiszi értékesnek, hanem anyagi javait, vagy “karrierjét”, nem magát értékeli, hanem az alapján mond maga felett ítéletet, ahogyan az eltorzított társadalom ítélkezik felette, ha nem az alapján alkot érték-rendet, és ezáltal RENDET ÉS TERVET az életére, amit ő belső meggyőződésből gondol és érez, hanem az alapján, amit felé a média, a társadalom, az eltorzult mátrix-értékrend sugall, akkor magát értéktelen senkinek fogja érezni. 

Mert a mátrix utolérhetetlen vágyakkal operál, és elérhetetlen álmokkal zaklat. 

Azonban az értékrendünkre nem csak azon keresztül hatnak, hogy mit látunk a médiában, a filmekben, mit hallunk másoktól, hogy ők mit tartanak értékesnek - és itt jön a számodra igazán fontos rész, a fenti négy “esettanulmány” pusztán bemutatta neked a világ eltorzult értékrendjét, ami a zéró időszámítási ponttól mindig jelen volt. 

HANEM A TUDATALATTINKRA IS HATNAK, ÉS AZON KERESZTÜL TORZÍTJÁK EL AZ ÉRTÉKRENDÜNKET. Tudat alatt vezérelnek minket, és AMIKOR HEZITÁLSZ, AMIKOR NEM TUDOD, MI LENNE A HELYES, MIT KELLENE TENNED, MI AZ IGAZ, MI A HAMIS, AKKOR EZ A PROGRAMOZÁS HAT RÁD. 

Ezzel tesznek igazán rabszolgává, hogy tudat alatt hatnak a saját érték-rendünkre. Alattomosan, láthatatlanul és érezhetetlenül. Ezért szoktam én például az istenekre hallgatni, ha valamit én magam nem tudok eldönteni. Még ha a válaszuk elsőre szinte hajmeresztő is, ennyi év alatt elmondhatom nektek, hogy mindig bevált. A régiek is így tettek, még a vikingek is, akik végül elbuktak. Hallgattak az istenekre, és bukásuk éppen azért történt meg, mert sikeres portyáik végül oda vezettek, hogy olyan mészárlás követte útjukat, amit az istenek és az emberek sem tudtak elfogadni, az ellenséges seregek egyesülve győzték le őket,  a másik oka bukásuknak pedig az, ami más portyázó népek elbukásának oka is volt - többek között a miénk is -, a belviszályok, ahol az isteni értékrend helyett a hatalomvágyra hallgattak a törzsfők. 

Az emberiség értékrend torzításában van egy MINTÁZAT, amit fel kell fednünk, és le kell rombolnunk. Ezt a mintázatot, ami ránk is hat tudat alatt, és a tudatosabb fajták vagyunk ugyan, de időnként hezitálásra, döntésképtelenségre vagy bizonytalanságra sarkallhat minket, illetve az ÉRTÉKREND TORZÍTÁS MIATT NEM HALLOD AZ ISTENEKET KELLŐEN ILLETVE EZ IS FEDI A KÜLDETÉSEDET, és az utadat egyaránt. Ezért fontos, hogy az érték-rendet, ami a valódi rendet és tervet is helyreállítja,, az EREDETibe állítsuk. 

Az emberiségnek értékrendet kell váltania. Az elmúlt száz évben az élet jelentősen könnyebbé vált, és a következő tíz évben még könnyebbé fog válni - de az emberiség értékrendje nem fejlődött, hanem a könnyebb élethez alkalmazkodott, lazább lett, és megengedőbb. 

Az élet egyre kevesebb kihívást tartogat. Mert a karrier csinálás és a párkapcsolat találás kevésbé kemény kihívás, mint eleinknek a túlélés és a területük megvédése - azé a területé, amelyen te is élsz. 

A pénzkeresés is eltörpül mint kihívás, az mellett, amikor meg kell művelni egy hatalmas földterületet és sokak ételét kellett ezáltal biztosítani a hideg, hosszú, téli hónapokra. Amikor seregekkel kellett szembeszállni, hogy megvédjük, ami a miénk. 

A mostani ember mindezekről már semmit sem tud. Ha holnaptól a mátrix nélkül túl kellene élnie, habár feltalálná magát, nehézséget jelentene a számára az, hogy mostantól nem az a fontos, milyen ruhát visel, mennyi van a bankszámláján, hol dolgozik, és milyen autóban ül, hanem az, hogy tud -e öngyújtó és gyufa nélkül tüzet gyújtani az erdőben, éjjel, mínusz tíz fokban, és tudja-e, hogyan kell túlélni. 

Sokak szerint az emberiség őskori szintre fog süllyedni, újra. Én nem osztom ezt a véleményt, hacsak nem több mint száz év távlatát nézzük, de akkor esélyes, hogy így lesz. 

A mostani civilizáció, mint tudjuk, a végnapjait éli. Ez NEM azt jelenti, hogy közeleg egy Apokalipszis - bár sokan ezt tartják a legjobb, és egyben legkönnyebb megoldásnak ugyebár… mi sem könnyebb, mint elpusztítani azt, amit nehéz megoldani, végülis igazi felelősségvállalás-kerülő magatartás -, hanem azt, hogy a civilizációnk átalakul. 

Hogy mivé, az elsősorban rajtunk múlik, a MI ÉRTÉK-RENDÜNKÖN, nem a vezető hatalmakon. A vezető hatalmak diktálhatnak, utasítgathatnak, de mint ahogyan régen sem, úgy most sem az az igazán mérvadó, hogy mi van leírva a vezető nagyhatalmak önérdekű törvényhozása kapcsán, hanem az, amit AZ EMBEREK GONDOLNAK ERRŐL. 

Az emberek is érzik, hogy az értékrendünk eltorzult, és helyre kell rakni. Az első nagy próbánk éppen a mostani helyzet megoldása, és ebben amint látjátok, az emberek a tettek mezejére léptek. 

Sok hamis kapcsolat, sok hamis hitrendszer, hibás sémák, hiedelmek, vallási dogmák és társadalmi dogmák alapszanak a hibás értékrenden, és azon, ahogyan ezt a háttérhatalom kialakította az emberekben. 

Van egy alapértékrendünk, ami gyökeresen, alapjaiban különbözik a mátrixtól, és a mai ismert társadalmi értékrendtől. 

Van bennünk elrejtve valami, ami ellentétben áll a mostani ismert világgal. Valami, amit ki akartak irtani belőlünk, de csak elnyomni tudták. Valami, ami most tör elő újra az emberiség lelkében. Valami, ami miatt mindig is tudtuk, hogy a mostani világ “értékrendje” tőlünk távol áll, sőt, elemi elutasítást vált ki belőlünk. Sokan a belső meggyőződésünk hívására kiléptünk a mátrixból, és nem kérünk a mátrix hamis értékeiből. Nem az fontos nekünk, ami másoknak az volt - mindaddig, amíg 2020 tavaszán el nem kezdődött ez a nevetséges, nevenincs, ostoba, néphülyítő szituáció -, mert addig, amíg ez nem volt, az emberek BIZTONSÁGBAN érezték magukat abban a világban, ahol csakis a hamis értékrend volt a mérvadó. Azt tartották fontosnak, hogy mindezt meg is tartsák, és értéküket vagyonban és karrierben mérték. Mostanra már sokan, sokat vesztettek. Ezért átalakult az értékrendjük, és ezért hajlandóak tenni végre valamit. Nem elsősorban a hazugságok miatt, hanem ezért. Mert elvették tőlük, amiben hittek, és most új értékeket és új értékrendet kell keresniük, és meg is találták. A neve SZABADSÁG. 

Ha megkérdezel engem, miben hiszek úgy igazán, én is azt fogom neked válaszolni: a szabadságban. Ez az emberiség legnagyobb értéke, és ebből, a szabadságból teremtődik mindaz, amiben egy ember valóban boldog lehet. Szabadon áramló bőség, szabad élet, szabad, egyenrangú kapcsolat, szabad döntési jog, szabad teremtés és még sorolhatnám. A szabadság nélkül minden csak látszat. Kirakat. Egy hamis, nem valódi életről a hamis, nem valódi emberek világában. 

Áldás

Eszter - Fényhozó