2023. máj 16.

NIBIRU 2023

írta: Eszter 777
NIBIRU 2023

MARDUK CSILLAGA - ELMÉLET ÉS GYAKORLAT. A NIBIRU ÉS A MARS

NIBIRU 2023

 

Ez nem egy szuperbiztonságos édenkert, egy paradicsomi bolygó, ahol mindig minden rendben van és lesz. A Földnek vannak ciklusai, amiken végig fog haladni, akárki akármennyit is meditál. A Nibiru, az X bolygó, ami nem azért X bolygó, mert a tizedik, ugyanis inkább a tizenharmadik, hanem azért, mert keresztezi a többi bolygó pályáját, összesen három csillagrendszeren halad át, és mi vagyunk a “bal szélső”. A Nibiru 2012-ben már a Naprendszerben volt, és a mozgása eléggé lassú, a Naprendszerbéli bolygókhoz képest főleg. 

 

Régen, 2012 előtt, azt terjedt el, hogy a Nibiru ütközni fog a Földdel 2012 december 21-én, és vége lesz a világnak. Ezenkívül még számtalan másik világvége elmélettel bombáztak minket, de én emlékszem arra, hogy egyiket sem vettem komolyan. Tudtam, hogy nem erről van szó. 

 

“Dimenzióváltás” volt, mondják a spirik. Ha dimenzióváltás volt - egyébként volt az is-, akkor miért is lett sokkal rosszabb minden azóta?Jah igen, azért, mert “tanulni” kell, mert még fejlődni kell, mert a szíriuszi meg a plejádi nemtudoménmilyen felemelkedett fénymesterek és szivárványhányó harcosok szerint nem vagyunk készek. /soha, mert mindig lesz újabb “kifogás”/. Ha már minden stimmel, akkor nem hiszünk eléggé. Téged nem idegesít? Engem már nem, röhögök rajta. 

 

Hát.. rosszabb nem azért lett, mert a szivárványhányók ítéletet mondtak felettünk, hanem azért, mert a NOVUS ORDO SECLORUM is új szakaszba lépett 2012-ben. A 2008-as gazdasági válság, ami kispista volt ahhoz képest, ami itt most kibontakozóban van, eléggé odatett mindenkinek, és az is az NWO előkészítése volt. Ezzel nem mondok újat, pusztán érzékeltetem, hogy a 2012 csak egy állomás volt nekik, az állandóan szövögetett gonosz terveikben :) Tudjátok, mi, a töpörödött törpördögök, meg ők, a csúnya Hókuszpók, aki mindig melléfog, aztán mérgesen morog �

Azért annyira nem fogtak mellé, ez nem a hannabarbera, sajnos. Mi sem vagyunk a kengyelfutó gyalogkakukkok, de azért igyekszünk. 

 

A 2012-es dátum inkább azért volt dimenzióváltás, mert a Nibiru egészen pontosan az Uránusz mellé ért, és beindította a tudatok fejlődését, amivel semmilyen Hókuszpók nem tud mit kezdeni, és a töpörödött törpördögök pedig jól érzékelik a flow-t. A Nibiru most a Jupiter és a Mars között van, de a Marshoz közelít. Az, hogy közelít, azt ne úgy képzeld el, hogy már ott is van, ez nem az Óz, összeüti a sarkát, és már oda is repül, ahová kívánja. A magnetoszférája már elérte a Marsét, mivel a Nibirunak nagyobb a magnetoszférája, mint a Neptunusnak, de nem nagyobb, mint a Jupiternek. Képzelj el egy jó nagy kört, meg egy kicsit, és a kettő között éppen csak egy icipici érintésnyi átfedés van. Ez a kis átfedés abban nagyon sokat segít, hogy ide, a Földre, a börtönbolygóra, az arra fogékonyaknak csak úgy ömlik az infó, éjjel és nappal, győzzük kibogozni. 

 

A sumerok Marduk csillagának jelölték meg a Nibirut, mert Marduk, a kis drága, aki akkortájt, felpöccintve magát a Babilont és környékét ért atomcsapáson, eléggé hataloméhes lett, és azt mondta a mayáknak, akik istenként tisztelték, hogy a Nibiru az övé. Nem, nem igazán, akkortájt még mindig Anu uralkodott ott, és továbbra is visszatartotta Marduktól az Orion-rendszerbéli örökségét. /azóta sem jutott hozzá, de mi segítünk neki, mert Marduk azóta “jófiú” lett/. 

 

Egyszer, majd, egy szép napon, a Nibiru a Föld mellé fog érni. Egy másik dimenzióban. Ezért kellett a dimenzióváltásunk, akkor, amikor a Nibiru a világok és dimenziók közötti átjáróként is funkcionáló, érdekes és titokzatos Uránusz mellé érkezett, 2012-ben. Ugyanis ha egy dimenzióban lennénk, ismét letarolná a Földet, a teljes ökoszisztémáját, és minden életet kiirtana. Nem ütközne velünk. Arra nagyon régen, jó pár milliárd éve nem volt példa. Ami történni fog, az az lesz, hogy az egyenlítőjük egy síkba áll, és újabb dimenzió átlépés jön, de igen látványosan, és fogják kísérni természeti katasztrófák, egyéb fincsiségek. 

De nem lesz teljes kihalást előidéző esemény, viszont, jóval később, a Föld saját ciklusai miatt, úgy háromszáz éven belül, lesz valami nagyobb, globális katasztrófa, ami a Föld saját életébe beletartozik, és nem lesz köze az NWO-hoz /ők már régen eltakarodnak addigra innen, az egész Hókuszpók-bagázs, természetesen a mostanság kiszemelt holdak egyikére, mint IO, EUROPA, vagy a mostanában felkapott Titánia és Oberon, ahol minő érdekes, hirtelen életet találtak. Eddig is tudták, hogy van. 

 

Kérdem én: ha a mayák sok tízezer évvel ezelőtt tudták, hogy mi van odakint, a Naprendszerben, akkor a mi tudósaink nem tudják? Dehogynem. Keress rá Corey Goodra, és tájékozódj. Elmondja. A NASA még a Régi Birodalomról is tud. Sok mindenről, ami odakint van, és nem csak a saját mérései alapján, hanem azért is, mert sokkal komolyabban veszik ők azokat a sumer táblákat, mint maga az emberiség, aki még mindig beveszi, hogy azok korabeli fantasyk. 

 

A Nibiruról is sokkal többet tudnak, mint amit bevallanak. Egyszer felkerült a NASA honlapjára, hogy létezik az X PLANET, majd lekerült. Így megy ez. Felkerül, lehull egy fej, lekerül. Érdekes. Jah, mert ők nem akarnak tömegpánikot. Ez is vicc. Ezzel épp pont nem, de jó kisfiúk ők… de a világháborús fenyegetettség, meg a többi savanyúság a fősodratúban, az nem kelt pánikot, az nem fontos. Nem fontos, hogy mi ugyan jól vagyunk, de milliók rettegnek az atomháborútól, a tömeges járványoktól, és a globális éhínségtől. 

Ahogy az egyik Hókuszpók mondta: “ A félelem a legnagyobb biznisz.”

A Nibirut már nagyon régóta kutatják, sőt, azon is melóznak a titokzatos, csak Dan Brown által kissé leleplezett CERN-ben, hogy hogyan váltsanak valamiféle hiperszuper űrhajókkal dimenziót, hogy a Nibiru közelébe kerülhessenek fizikailag. Elég nagy baklövés lenne, de a hatalom az részegítő. A Nibiru ugyanis, reményeikkel ellentétben nem lakatlan. Nagy viták folynak titkos szabadkőműves páholyokban arról, hogy vajon az annunakik ott vannak-e még. Ott. 

Elég sokan. Sokkal többen vannak, mint az emberek. Nagy, képzett seregük van, és komoly fegyverzetük. Gondolj abba bele, hogy 3600 földi év alatt kerülik meg a Napot. Három csillagrendszeren mennek át. Láttak ők már sok mindent, és még annál is többet, mint azt bölcselmetek álmodni képes. 

Nem csak az Enki-féle jófiúk vannak ott. Nincs olyan bolygó, széles Univerzumunkban, ahol csak jófiúk vannak. Mindenhol vannak rosszak is, és ez az élet rendje. Természetesen megvívták már a nagy hatalmi harcaikat, és most elég komoly egységet alkotnak. Enlil nincs ott, száműzve lett az anyabolygóról, és egyik bolygón sem látják szívesen, mert annak ellenére, hogy mi, emberek nem emlékszünk arra, hogy mit tett velünk, más bolygók lakosai nagyon is emlékeznek. El tudod azt képzelni, hogy mondjuk az Uránusz egyik holdján legendákat szőttek az emberiségről? Mert ez nagyon is így van. 

Enlil rémtettei nem merültek feledésbe, csak nálunk, mert gondoskodott róla, hogy így legyen. A Nibiru nem fogadja be, de a leszármazottait igen, akik beléptek a Nibirun az egységes szövetségbe, ami nagyon kell ennek az egyébként igen hányatott sorsú bolygónak ahhoz, hogy túléljen. 

 

Minden bolygó, ami mellett elhalad, az nagyon fontosnak tartja a Nibirut. A Nibiru egyfajta főnök, ami ha jön, ébred a nép. 

Amikor a Föld egyenlítője és a Nibiru egyenlítője egymás mellé forog, az emberiség is felébred, nem csak a töpörödött törpördögök, hanem mindenki más is. A Nibirun van egypár olyan eszköz, és M.E. tábla, amivel ezt még mesterségesen és igen gyorsan is elő lehet idézni, csak éppen kellő közelségbe kell kerülni hozzánk. 

Ez pedig még nem jött el, hiába erőlködnek sokan, hogy most, most most, majd most felébred mindenki. “Amikor itt az ideje”, mondhatod erre, de ez a bizonyos idő nem a véletlen műve. 

Sokkal inkább az annunakiké, de nem csak az övék. Idelent mi sokat teszünk azért, sokan, nagyon sokan, hogy ezt a bolygót erre felkészítsük. Esemény? Meglehet. De nem lesz látványos csinnadratta, és a töpörödött törpödögök, azaz nélkülünk nem sikerülne. Kell egy kritikus tömeg,de ezt már tudod. 

 

A Nibiru nagyon izgalmas téma. Régebben, amikor írtam róla, pl a Galileában, először sötét és veszélyes helynek érzékeltem, ami azért volt - és ezért érzik mások is annak -, mert egy eléggé erőteljes dimenziófátyol takarta el a kíváncsi, duális és avatatlan szemek elől, ahogyan takarja most is. Akárki nem mehet a Nibirura, még meditációban sem. Aki fél, az ne menjen. 

Ahogy Truman mondta: “Aki fél a melegtől, az ne menjen a konyhába”. 

Aki még mindig azt hiszi, hogy a Nibiru ellenséges hely, az ne is kapcsolódjon rá. Nem az. Sokszor írtam róla, és ahogy felfedeztük, amit így, ebből a dimenzióból fel tudunk fedezni, az gyönyörű. Egy csodálatos nagybolygó, fejlett szupercivilizációval, ami nem felejtett el minket, a teremtményeit. Van is nekik mit törleszteni, és van is mit segíteni. 

A Nibiru mélysége pedig akkora kincseket rejt, hogy még az egy tizedét sem fedeztük fel. Oda is csak az lát be, aki nem fél, és aki meri használni az erejét. 

Aki nem, az meg se próbálja, mert erősebb lesz a félelem - ami ugye jó biznisz, de még sok “tanítónak” is, akik meghatározák még azt is, hogy mikor vegyél levegőt -, mint a tudásvágy és a tenni akarás. 

 

Marduk azért fontos a Nibiru tekintetében, mert amilyen közel volt az emberiséghez mindig is, olyannyira, sőt még jobban, közel van most is. A Marson van, és nem a Nibirun, de ennek nagyon nagy a jelentősége, mert a Nibiru és a Mars egyenlítője is egy síkra fog forogni, és ott is történik majd valami. EZ PEDIG KÖZEL VAN, ÉS HOGY MI TÖRTÉNIK, AZT MEGNÉZZÜK A TRÉNINGEN. 

 

És hogy miért most fontos a Nibiru? Mert a Mars közelében jár, és az a bizonyos nagy kör és kis kör hamarosan még nagyobb átfedést mutat majd. Az ÁTFEDÉSI TERÜLETEN PEDIG ÉRDEKES DOLGOK TÖRTÉNNEK, amik érintik a Föld Van Allen öveit is. Azok pedig frekvenciákat fognak közvetíteni ide, ami sokakra lesz érdekes hatással. Az embereket egyre jobban kirántja a mátrixból, és szabad és önálló gondolkodásra készteti. Ez fontos. 

Most a legfontosabb, mert tele vagyunk álhírekkel és rémhírekkel, és valós veszélyekkel is, amikről itt nem fogok írni, de a tréningen fogunk tenni azért, hogy ezeket szokás szerint elsimítsuk. Azért nem írok róla itt, mert szeretném, ha még sokáig olvasnátok engem :) Így is egyre meredekebb dolgokról írok, ínyenc törpördögöknek :) 

 

Szóval. A Nibiruval most fogunk foglalkozni, és imádni fogjátok. Számtalan megoldandó feladat lesz az asztalunkon, amiket a Nibiru mélységében található további szupereszközökkel fogunk megoldani, és a Mars-Nibiru-Jupiter hármassal. 

 

A Nibiru 2026-ban éri el a Földet, ha jól emlékszem, ezt mondtam a tréningen. Egy másik dimenzióban van, és úgy éri el, de eléri. Éppen a negyedik lovas, a Halál Lovasa fog távozni, karonfogva párjával, az Eredet Lovasával. Erős Plútó hatásokkal fűszerezve. Jut eszembe, fel fog kerülni világszerte a terítékre a leminősített Plútó, és regélni fognak az igen népes számú kisbolygóövezetről is, sokat, nagyon sokat. 

 

Ez egy gyakorlati tréning lesz, de lesz benne a Nibiruról sok elméleti tudnivaló és érdekesség, Marduk tollából, rajtam keresztül. El is látogatunk oda, a mi eszközeinkkel, és kapunk jó pár szupereszközt és M.E. táblát. 

Azzal dolgozunk, amink már van, és tesszük, amit kell. Beavatkozunk, elsimítunk és más és más dimenziókba pakoljuk át azt, amit mi itt nem akarunk látni. Van dimenzió, ami befogadja, és így ott történik meg. 

 

A TRÉNING TÉMÁI: 

  • ELSŐ RÉSZ: MARDUK CSILLAGA - NIBIRU 2023 - ki ne hagyd, imádni fogod :) 

  • MÁSODIK RÉSZ: MARDUK MÉLYSÉGE - A NIBIRU ÉS A MARS - FONTOS MEGOLDANDÓ ÉS SÜRGŐS ÜGYEK IDELENT A MÁTRIXBAN ÉS AZON KÍVÜL

  • HARMADIK RÉSZ: M.E. ÉS MÁGIKUS SZUPERESZKÖZÖK

  • NEGYEDIK RÉSZ: EGYLÉLEK ENERGIA ÉS A NIBIRU - KIFEJEZETTEN ÉRDEKES LESZ 

 

TILTOTT TUDÁS TRÉNING 2023

MÁGUSKÉPZÉS

 

NIBIRU 2023

2023. május 21. vasárnap

16.00-20.00 Skype

 

részvétel: 10.000 Ft/fő

hanganyag: 5.000 Ft

jelentkezés: hajnalcsillagterranova@gmail.com 

 

Áldás

Eszter

Fényhozó

 

Szólj hozzá

MARDUK NIBIRU 2023 X PLANET