AZ ALKU 

A  most következő történet NEM FIKCIÓ. Nem kitalált történet, hanem megtörtént, és történik most is, a benne zajló események FEDIK A VALÓSÁGOT, és a paranormális jelenségek MEGTÖRTÉNTEK. 

A démoni alku megkötéséről egy valódi mágus számolt be nekem, és arról is, hogyan épült le az élete, miután elveszítette a jogtalanul birtokolt erőt. Ő nem egyezett bele a nevének közlésébe, amit meg is értek. 

Már csak azért sem, mert nem csak hatalmat, vagyont, hanem szerelmet is birtokolt jogtalanul addig, amíg az alku fennállt. 

A történet számotokra ismeretlen területre evez, olyan helyre, amiről még olvasni se nagyon mertek, ki tudja, miért… talán attól féltek, hogy megszáll a gonosz? … Babonák, félelmek, tiltások és szabályok erdejében éltek, és az, ami megtalál titeket, sokszor olyasmi, amiről hallani sem akartok, habár tudjátok, hogy létezik, de féltek még megérteni is, belemélyedni főként. Olyanok vagytok, mint akik még a démonok neveit is félnek elolvasni a Démonológia bármely írásában, mint akik attól tartanak, hogy a démonok élve megeszik őket. 

A démonok Őrzők, és ez így volt, van és lesz, amióta Világ a Világ. 

A Lucifer Szövetség egyezményeinek köszönhetően behívhatóak, és egy ellenegyezménynek köszönhetően, amit Jahve kötött, /Enlil pontosabban/, leláncolhatóak a varázskörökbe. 

Túl erős a babonaság, a katolikus programozás, a félelem, a sötét oldal hangoztatása, a dualitás… no de vannak olyan démoni tettek, melyeket én sem tennék meg, én azonban abban különbözök tőletek, hogy nem azért nem, mert nem merném.. hanem mert nem akarom..

Hiszen tedd a szívedre a kezed - bármelyikőtök szívesen kapna meg olyan dolgokat, amelyeket amúgy nem kaphatna meg, ugyanis nem való neki. Nem azért, mert nem neki szánták, hanem mert nem neki való, talán még mindezt tudja is, mégis vágyakozik olyasmi után, ami csak azért nem lehet az övé végső soron, mert az a valami vagy valaki úgyis elpusztítaná a lelkét, és az a valami, az a valaki nem túlvilági lény, hanem egy tett, egy ember, egy szituáció.

Viszont könnyű a sötét oldalra fogni mindent, és könnyű okolni bármilyen démonokat /akiket amúgy nem is ismertek, még a neveiket sem tudjátok, nem meritek tudni vélni sem/, könnyű okolni valamilyen gonoszt, könnyű okolni egy kitalált Ördögöt, amely amúgy pusztán archetipikus kódolás, semmi több. 

Mit is jelent az archetipikus kódolás? 

A Tarot Nagy Arkánumaiban pl kiválóan meg van jelenítve az összes. 

Az emberiség kollektív tudatalattijába bekódolt archetípusok arra szolgálnak, hogy konkrétan beazonosítsd a világot, ahol élsz, és annak látható és nem látható tartományait. Ha ez kódolva van, az azt jelenti, hogy egy bizonyos energiába vannak bekódolva, meg van határozva, hogy melyik milyen energiát, pontosabban milyen minőséget képvisel, és ez pusztán egy kódolás, tehát nem valós. 

Na így tekints pl az Ördög, a Halál és az Angyal alakjára is. 

Szóval a következő sztori NEM fikció, olyasmi, ami felráz és elgondolkoztat. A keményvonalas fekete mágiáról való információim nem teljesek, és nem is pontosak, mivel én magam sosem hajtottam végre ilyesmit, viszont a hatását a saját bőrömön tapasztaltam, és hát ugye én is láttam számtalan olyan filmet, ahol ez elófordul, és én is olvastam Lovecraftot és Poe-t. 

A sötét éjszakában, egy régi, elnyűtt nyaralóban volt. Odakint vihar tombolt, hogy igazán stílszerű legyen az aláfestés, így nem látszott az égen egyébként fenséges úrként ülő telihold. Mágusnak érezte magát, túl számtalan felavatáson és szabadkőműves gyűlésen. Úgy érezte, hogy már eleget tud ahhoz, hogy ezt az egészet ma éjjel egyedül végrehajtsa. Egy kicsit félt, vagy inkább tartott tőle, mi lesz az eredmény, de azért kíváncsi is volt, és hajtotta a becsvágy, az a fajta, amin a mágusok általában elbuknak. Úgy gondolta, ő nem bukhat el, ő kiválasztott, valamire ki van választva, és tudta is, hogy mire, de nem osztotta meg senkivel. 

Tudni, merni, akarni, hallgatni - a mágusok négy alapvetése. 

Nem egyezik a wiccákéval, akiknek ez: Tégy bármit, de ne árts. 

Ő ártani akart, éspedig minél előbb, mert fogy az ideje. 

Lámpást gyújtott, igen, lámpást, egy régi petróleumlámpát. Nem akart áramot használni, hogy ne hozzon be idegen rezgést. Ezenkívűl a félig üres, dohos szobában gyújtott még négy gyertyát a szoba négy sarkában. Ezek egyszerű fehér gyertyák voltak. Majd kivette a táskájából a máguskönyvet. Egy ősi könyv volt, amihez nagyon nehéz hozzájutni. Nagyon sok ígéretet kellett tennie érte, amikről azt tervezte, hogy nem tartja be őket, főleg azért nem, mert már nem is kell, addigra rég megoldódik minden az életében, mire azok az emberek behajtanák a tartozást. 

A könyvet a második harmadban nyitotta ki, ahol egy varázsigézet volt latinul, és négy démoni szimbólum, középen egy varázskör ábrázolása, és egy név baloldalt, az alsó sarokban, a behívandó démon neve. ACHREMMON. 

A mágus még most is nyelt egyet a név láttán, a hosszú hónapokon át tartó felkészülés során sokszor megfordult a fejében, hogy mégsem meri megtenni, de most már nincs visszaút. Eljött a már halott apja régi nyaralójába, télen, hogy senki se lássa meg, nem mintha számítana, de akkor is, jobb titokban és rejtve maradni, amúgy sem tudni, milyen jelenségekre lehet számítani, Achremmon nem fogja könnyen adni magát. Egy kicsit felsöpörte a poros padlót, és megvágta a kezét. Ez könnyedén ment, éles és tiszta kést használt, amit előtte lefertőtlenített, és a vágás sem volt mély, de szinte nem is érezte, remegett, izzadt, áradt az ereiben az adrenalin. A vérével egy  pentagrammot rajzolt a padlóra, fejjel lefelé, szintén stílusosan, közben mosolygott. Az emberek annyira könnyen elhisznek mindent. Azt hiszik, ez a Sátán jele, de nem az. Pusztán annyit tesz: lentről hívom fel. A lent pedig nem valamiféle pokol, hanem egy szféra, és cseppet sem alacsony rezgésű. A démonok okosabbak az embereknél, és sokkal több múlik rajtuk,mintsem azt az emberek elképzelni tudnák. A démonok Őrzők, ezt a mágus is tudta, de azt is tudta, hogy nagyhatalmú lények, akiknek van hatalma a fizikai sík felett, és engedély nélkül is beavatkozhatnak. 

Hét fekete gyertyát vett elő, amelyeket körbe rakott a pentagramma körül, majd a vérével felrajzolta a négy démoni szimbólumot a négy gyertya irányába. Már ekkor érezte az energiát, ami Achremmon közeledtét jelezte. Már felismerte, Achremmon többször látogatta meg álmában az elmúlt hónapokban, és a mágus úgy értelmezte, hogy a démonok legnagyobbika ki akar bújni az egyezség alól. 

Elővett egy fiolát, amiben egy bárány vére volt. Egy vágóhídról szerezte, nem kis összegért cserébe, és aki adta, nem is értette, mire kell ez neki, de nem is magyarázta meg. A vért a kör közepébe folyatta, és nézte, ahogyan szétterjed a padlón. Elővett egy zacskót is, amiben fehér őrlemény volt, egy állat csontjaiból, keverve egy kémai vegyülettel, ezt a kör közepébe szórta. /szándékosan nem írom ki az összetevőket pontosan, és nem mutatom meg a négy jelet sem, nehogy nekikezdjetek :D/. 

A kémiai összetevő kapcsolatba lépett a vérrel, és enyhe sistergés, szikrázás indult, majd apró kis lángnyelvek, ezután egy kis fekete folt égett a padló közepébe, olyan lett, mintha átjáró lenne a pokolba, vagy inkább Achremmonhoz. Ezután a mágus a körbe állt, a fekete foltra, és behunyta a szemét. Kívülről tudta már a latin idézést, és hangosan kántálta, nagyjából öt percig. Ekkor kezdte érezni a hideget maga körül, és folytatta a kántálást. A hideg felkúszott a tarkóján, és mintha a nyakát szorította volna. Még mindig be volt hunyva a szeme, amikor a hideget már a mellkasán is érezni kezdte. Szinte érezte, ahogy körbeveszi a sötétség, és ez tetszett neki, ismeretlen, nagy erőt érzékelt, de nem merte kinyitni a szemét. A valami, Achremmon minden bizonnnyal, egészen közel jött, majd szembekerült a mágussal. A mágus ekkor nyitotta ki a szemét. Nem látta, csak halvány körvonalakban, mintha egy vízjel lenne előtte a szobában, sokkal inkább látta BELÜL, a harmadik szemével, és nem volt egy szívderítő látvány. Hatalmas, két és fél méter magas, vörös izzó szemű lényt látott, szálkás, fekete testtel, fekete bőrrel, hosszú, fekete hajjal, fekete palástban, fekete csuklyával. 

Maga elé nézve a szobában, nem nézett a démon szemébe. 

• Üdvözöllek. - mondta halkan. 

• Félsz ? - kérdezte a démon kacarászva. 

• Nem. 

• Dehogynem. Az a helyzet, hogy ha nem készülnél engem beláncolni egy alkuval, akkor nem félnél, de így van mitől félned, mert ha kiszabadulok, kivégezlek. 

• Üres fenyegetés. - vágta rá a mágus, mint egy jól betanult szöveget, és igyekezett rejteni a gondolatait. 

• Feleslegesen takargatod magadat.  - reagált rá rögtön a démon. - Látom, hogy félsz tőlem és jól teszed. Mit akarsz tőlem? 

• Alkut kötni. 

• Nem kötök alkut. 

• Tisztában vagyok vele, hogy nem, de rákényszeríthetlek.  - a mágusnak kezdett megjönni a bátorsága. 

• Valőban rákényszeríthetsz egy lánccal, amit már előkészítettél a véreddel és azzal a latin katolikus szennyel. - intett a démon a kör felé, amiben álltak. - Ugye tudod, hogy amatőr vagy? 

• Nem vagyok az.  - válaszolt a mágus magabiztosan, és ebben hitt is. 

• De igen, amatőr vagy. Nem szeretem a latin idézéseket, és azt sem szeretem, ha valaki rákényszerít valamire, amit csak azért tehet meg, mert Jahve lefektette a törvényeket. 

• De lefektette, és ez a lényeg. - mosolyodott el a mágus. - Szóval az alku lényege..

• Fogd be. - mordult fel Achremmon, és elég erős, ijesztő energiákat generált, hátha a mágus meghátrál, de nem így történt. 

Percekig tartott a jéghideg energiaáramlás, az albakok finoman rezegtek a táblájukban, csend volt, de mégis, mintha fülsiketítő zaj lett volna. A mágust felkészítették erre, nem ijedt meg. 

• Nagyon elszánt vagy. - jegyezte meg Achremmon, és a láncok már rajta voltak, mert itt, a fizikai síkon mi vagyunk az urak, a mi akaratunk győz, főleg akkor, ha latin igézést használunk, és ezzel beláncoljuk a démont a körbe. 

• Az vagyok. Szóljon hát az alku. Tíz évig minden nap, minden órájában gazdag akarok lenni.

• Milyen triviális. - vetette közbe Achremmon, és kacagott. - Csak ennyi? Úgy sejtem van még itt más is. Csak a pénzért nem kockáztat senki. 

• Szeretem Líviát. Szerezd meg nekem és elveszem feleségül. 

• Ismét triviális. Hogy ti emberek mennyire szánalmasak tudtok lenni időnként. 

• Adj nekem Líviától két gyermeket, a házasság elején, ami jövő nyáron, fél év múlva köttessék meg, és a két gyermek egyszerre foganjon, jövő télre, mához egy évre. 

• Adsz munkát az asszonynak, ikreket kell szülnie. - nevetett a démon. 

• Majd adj hatalmat MINDEN MÁGUS FELETT. 

• Ez legalább már valami, de nem értek egyet, rá fognak bírni a távozásra. 

• Nem tudnak rábírni, ha te mellettem vagy.

• Nem vagyok melletted, rabigába hajtottál. - jegyezte meg Achremmon. - Szánalmas alak vagy. 

• Sebaj. Ez az akaratom. Tíz év múlva úgyis elveszel mindent, amit adtál, addig pedig kiélvezem. 

• Gyáva vagy és gyenge, és a könnyű utat választod, mint oly sokan. 

• Az engem nem érdekel, milyennek tartasz. Csak le akarsz beszélni róla, mert akkor szabad vagy. 

• Valóban. Nem sok mágusnak volt bátorsága éppen engem leláncolni az elmúlt kétszáz év során. 

A mágus tudta azt is, hogy tíz év múltán majd meg fogja az alkut hosszabbítani, csak akkor nagyobb áldozatot kell felmutatnia, mint amit most fog. Azután azt is tovább lehet hosszabbítani, de akkor még nagyobb az áldozat..

• Na és mit ajánlasz cserébe fel? Amivel voltaképpen nem engem kenyerezel le, mert én így is, úgy is rab vagyok, hanem Jahvét. Neki ajánlasz fel áldozatot azért cserébe, hogy a láncok rajtam maradjanak. 

A mágus hangja határozottan csengett, amikor válaszolt. Már régen eldöntötte.

• Amit mindenki más is szokott, általában. Bármilyen nemű küldetést, kiküldetést, fejlődést. 

• Igazi kis patkány vagy. 

• Meglehet. Nekem fontosabb az én boldogulásom,mint ez a szaros sárbolygó. 

• Iggen, mint mindenki másnak is. Tényleg igazán triviális vagy. Legalább lenne egy kis kihívás. 

A mágusnak teljesen megjött a bátorsága. 

• Az lesz a kihívás, barátom, hogy ki kell szabadulnod a láncokból, amikből úgysem tudsz, hacsak nem jön Lucifer… - itt elhallgatott, még véletlenül sem akarta megidézni. Rettegett tőle,mint a legtöbb feketemágus, aki csak beszél róla, de soha az életben nem merné behívni a szabadság és szabad akarat védnökét. 

• Lucifer jönni fog.  - jelentette ki Achremmon magabiztosan. 

• Nem fog jönni, hacsak nem hívja be valaki melléd, de senki nem is tud erről, és nem is avatkozik bele. - vágta rá a mágus. Most már túlzottan is magabiztos volt. 

• Várd ki a végét. - mondta Achremmon, és a mágusnak nem tetszett ez a válasz, hiszen köztudott, hogy a démonok jól látnak a jövőbe.

Achremmon - becsületére legyen mondva - mindent megpróbált, hogy az alkut kikerülje. Hosszan magyarázott a mágus fülébe, próbálta a gondolatait letéríteni az útjukról, próbálta összekuszálni az érzéseit, az energiáit, a fizikai síkot - tárgyakat dobált le a szobában a polcról, jéghideget csinált hideg fuvallattal, becsapta az ajtókat, kinyitotta az ablakokat. Semmi nem volt hatással a mágusra, aki összehúzott szemmel egy újabb igézetre koncentrált a könyvben, amellyel létrehozhatja a tíz évre szóló alku.

Megcsinálta és Achremmont rabláncra fűzte. Ez persze azzal jár, hogy éjjel-nappal fogja hallani a démont maga mellett, és ha nem elég erős a védelme, a démon támadni fogja.  Meg fogja környékezni a családja élő és nem élő tagjait is, állandósulni fognak a paranormális jelenségek. Az első fél évben a démon mindent el fog követni, hogy szabaduljon,és alaposan megsorozza majd a mágust, majd jön a nagy áttörés. A démon belenyugszik a sorsába, és szolgálja a mágust kerek tíz éven át. 

Mindig így megy ez, amióta VILÁG A VILÁG..

A mágus másnap reggel könnyed léptekkel távozott a kihalt, lepusztult isten háta mögötti nyaralóból. Az alku megköttetett, a démon méltatlankodásával kísérve beszállt a kocsiba, és elhajtott. Sok dolga volt még aznap, mire kialudhatja magát, feltéve, hogy Achremmon hagyja. Azt is tudta, hogy ha növeli a védelmét és erősen tartja a fókuszt, a fél évből akár egy hétre is rövidülhet Achremmon minden szabadulási kísérlete. Minden azon múlik, mennyire vagy topon - gondolta, és vezetés közben a fejében pörgette azt, amit tanultak erről. Ő már akkor megmondta, hogy beköti magához Ahcremmont, a legnagyobb démont, Lucifer első kézből való fiát, mondhatni jobbkezét, amivel a tűzzel játszik, de megcsinálja.

Megcsinálta, és büszke volt magára. 

Valóban sikerült leredukálni a támadásokat Achremmontól két és fél hétre. Sokat járt a fejében az, hogy valószínűleg tényleg amatőr még, messze nem tanult eleget. Egy gyakorlott mágust nem támad meg a bekötött démonja. Elmondták neki a mágus társaságban, ahol tanult, hogy várnia kell, éveket. Tanulnia, fejlődnie és gyakorolnia egy ilyen alku megkötéséhez, de ő nem akart várni. Úgy érezte már most is, hogy várt eddig is, ezer és ezer éveket. Neki lépnie kellett, nem volt pénze, nem volt nője, lassan otthona sem. Nem tudott volna tovább várakozni, egyetlen percet sem. 

A harmadik hét reggelén beindult az élete. Lívia megkereste, és találkozót kért tőle. A lány teljesen más volt, mint korábban - nem volt sem hideg, sem távolságtartó, sőt, a szemeiben fura vágy és tűz lángolt, szinte rávetette magát a mágusra, és és még aznap este összejöttek. A lány túl sok volt, tapadt, féltékenykedett, már az első perctől kezdve el sem akart szakadni a mágustól, és habár sokszor csak ült és nézett maga elé, mint aki nem itt van, saját bevallása szerint boldog volt, bár a mágusnak voltak efelől kétségei, de nem tette szóvá. Valóban jöttek a gyerekek sorban, ahogyan kérte. A pénz is jött, tele volt a naptára, egymásnak adták a kilincset, szerelmi kötésért, rontásért, vagy éppen ezek levételéért, jövendölésért és mágia oktatásért. Az ereje, a képességei csak nőttön nőttek, és ezzel együtt a hatalma is. Mindenhová elért a keze, sorra támadta a többi mágust, és gáncsolta ki őket, rontásokat dobált rájuk, lekötötte az erejüket, csak a többi mágus saját démonaival gyűlt meg a baja, akiket azok a mágusok hozzá hasonlóan alkuba kötöttek. Azok támadtak, és próbálták Ahcremmont kiszabadítani, mert ha egyik mágus a másikra csatlakozik, főleg ha támadó szándékkal, akkor a démonok is össze fognak fogni ellenük, hogy együtt kiszabaduljanak a láncaikból, de Lucifer nélkül tehetetlenek, így energetikai káosz keletkezik, és ezt a mágus is és minden más mágus megérezte. 

A megkötött alkuk ereje csökkenni kezdett a zűr okán, és más miatt is. Híre ment, hogy felbukkant egy mágus, egy nő, aki Luciferrel dolgozik. Ezen először meghökkentek, és nem is értették, annak a nőnek hogy van ehhez bátorsága, ráadásul a nő ereje csak nőttön-nő napról-napra, és a többi mágus ellen megy egy szál maga, de mégsincs egy szál maga… vele van a Fényhozó, Lucifer, és ő adja az erejét, ő adja neki az utasításokat, és ki akarja szabadítani a mágusok leláncolt démonait. 

A mágus egyre inkább úgy érezte, meg kellene találnia ezt a nőt, mert veszélyt jelent rá és a tervére, hogy minden mágus felett hatalmat szerez. Ez a nő egymaga képes volt ezt a hatalmat mindenféle démoni lánc és alku nélkül is megszerezni, úgy, hogy szövetkezett Luciferrel. Ez veszélyes volt minden démoni alkuval rendelkező mágusra, akik abból éltek, hogy embereket hajtottak az energetikai vágóhídra a kötésekkel és a rontásokkal. 

Persze, hogy nem kötött alkut, mert a SZÖVETSÉG és az ALKU nem ugyanaz. Az alkuból csak a mágus profitál, még ha fel is ajánl érte valami nagyot, a szövetségből viszont az entitás is profitál, aki belépett a szövetségbe, ráadásul ez, Lucifer szövetsége a mágusnővel egy ősi szövetség újjáélesztése még a nagyon ősi időkből, amikor titánok jártak a Földön. 

A mágusok közül senki nem mert Luciferrel eleddig szövetségre lépni, mert féltek tőle mint a tűztől, energetikai szempontból inkorrekt tetteik okán. Attól is tartottak, hogy Lucifer átveszi felettük a hatalmat - a mágusok nem csak a becsvágy és kapzsiság miatt buknak el, hanem azért is, mert ők akarnak egyes egyedül irányítani mindent, és nem engedik az entitásokat belépni a dolgok folyásába, sem egyengetni a dolgokat, hanem a mágusok úgy képzelik, a mágus lét azt jelenti, hogy mindent te irányítasz, de ez nem igaz. A mágus lét azt jelenti, hogy MINDENNEL SZÖVETSÉGRE LÉPSZ, ÉS EGY TEAM TAGJA VAGY, nem azt, hogy te uralsz mindent.

A mágusnő nem akart hatalmat a többi mágus felett, ellenkezőleg. Minden leláncolt démont és lényt, istenséget és titánt ki akart szabadítani az ősi, és még ősibb, és új és még újabb mágiák rabigája alól, és a mágusoktól elvenini minden szabad akarat módosító cselekedetet, hogy a mágiát végre arra használják, amire való. A mágusok nem tudták a nevét, és hiába keresték, nem lelték sehol, viszont érezték és látták őt. 

A FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ CIKKEMBEN!

https://egyenloelosztas.blog.hu/2023/12/04/az_alku_ii_resz

Eszter - Fényhozó