A mátrixon kívül

AZZAL, HOGY ELVETTÉK A MÚLTUNKAT, ELVETTÉK A JÖVŐNKET IS, DE MOST VISSZAVESSZÜK

2018. már 30.

A KINCS - A TUDATOS SZERETET

írta: Eszter 777
A KINCS - A TUDATOS SZERETET

A KINCS

A Tudatos Szeretet

A tegnapi Egylélek Kinyíló Szívek Szer - Ego-Lélek Egysége nyomán

 

Ahogy haladunk az Egység felé, és a Fény felé, úgy válik minden egyre világosabbá. Az egész tanulási folyamat csodálatos, és tegnap mondtam a résztvevőknek, hogy:

  1. HIGGYÉK EL, A TÁRSUK PONTOSAN IDŐBEN FOG MEGÉRKEZNI, AKKOR, AMIKOR ITT VAN AZ IDEJE. ÉN LÁTTAM A CSODÁLATOS STRUKTÚRÁJÁT A TERVNEK, AMIT MI A TEREMTŐ FORRÁSSAL EGYÜTT ALKOTTUNK AZ IDŐK KEZDETÉN. LÁTTAM AZT A CSODÁLATOS MEGTERVEZETTSÉGET ÉS ŐSI RENDET, MELYET ÉPPEN MOST HOZUNK LE A FÖLDI KÁOSZBA AZ EGYLÉLEK MINTÁKKAL. LÁTTAM, HOGY HABÁR VOLTAK VARGABETŰK, AMIK EGY EMBERNEK SOKNAK SZÁMÍTANAK - ÉVEK, ÉVTIZEDEK, ÉVSZÁZADOK, AMIKOR A DOLGOK LETÉRTEK AZ EREDETI ...

Tovább Szólj hozzá

TUDATOS SZERETET

2018. már 29.

SZABAD AKARAT-JAVÍTOTTUNK AZ ARÁNYOKON

írta: Eszter 777
SZABAD AKARAT-JAVÍTOTTUNK AZ ARÁNYOKON

Szabad akarat

Javítottunk az arányokon

Figyelem, az alábbi cikk a mátrixban alvók számára a nyugalom megzavarására alkalmas információkat tartalmaz, ezért mindenki saját felelősségére vegyen a piros tablettás SZABAD AKARAT feliratú dobozból :)

Aki még nem igényelte a piros tablettát, átvehető nálam az információs pultnál :)

 

A szabad akarat. Oly sok mindent tartalmaz, hogy sokszor emberi ésszel fel sem fogható valójában mit is jelent. Alapvetően szabad választások, szabad döntések, az ahhoz való jogod, hogy azt tedd, amit te akarsz, olyan döntéseket hozz, amik neked jók. Nem olyanokat, amiket mások akarnak és másoknak jók

Azt hiszed, hogy szabad vagy?

Szabad akarat mentén döntesz?

Akkor lássuk csak.

...

Tovább Szólj hozzá

FÉNYHOZÓ SZABAD AKARAT

2018. már 25.

EGYLÉLEK MAG KÜLDETÉS SZERTARTÁS

írta: Eszter 777
EGYLÉLEK MAG KÜLDETÉS SZERTARTÁS

2018. MÁRCIUS 30. PÉNTEK 20.00-22.00

Egylélek Mag KÜLDETÉS Szertartás

A Beteljesülés Kapujában

ŐSMAGYAR SZER IDŐ ÉS TÉR NÉLKÜL

KÜLDETÉS-SZERZŐDÉS

Skypon

2018. március 30. péntek

20.00-22.00

 

A lelked készen áll. A tudatod is. A körülményeidet és a valóságodat most formálod át olyanná, hogy amikor a Társ belép az ajtódon, legyen hol helyet foglalnia. Egy helyet, melyet eddig őriztél a számára. Néha más ült le a helyére, néha csak nézted az üres helyét.

Mostanra már nem gondolkozol ilyeneken. Nem félsz attól, hogy a hely üres marad, mert te már egy vagy magaddal, és nem az őrá várakozás tölti ki az életedet, mint rég. Már MAGaddal töltöd ki az életedet, és ha ő jön, ott a helye, ha nem, úgy is jó. Már nincsenek elvárásaid, ...

Tovább Szólj hozzá

2018. már 25.

EGYLÉLEK KINYÍLÓ SZÍVEK SZER

írta: Eszter 777
EGYLÉLEK KINYÍLÓ SZÍVEK SZER

2018. MÁRCIUS 29. CSÜTÖRTÖK 20.00-22.00

Egylélek Kinyíló Szívek Szer

Az Ego és a Lélek Párbeszéde

Egység az ego és a lélek között

Skypon

2018. március 29. csütörtök

20.00-22.00

 

Az egoban van egy rész, amit soha nem fogsz tudni elengedni, mert a fizikai síkon szükség van rá. Nem adhatod fel teljesen. Része a TUDATOS ÉN-nek, így is hívja a pszichológia a tudatos ént: Ego. A felsőbb ént: Superego. /egészen pontosan azt jelenti, hogy a társadalmi - küldetésbeli céloknak adjuk át a felsőb ÉN-ünket./ Az ego szó alap jelentése: ÉN.

Nem adhatod fel teljesen az ÉN-t, de egységbe hozhatod a LÉLEKKEL.

Amikor azonban az ego felülkerekedik, sokszor éppen az ÖSZTÖN ÉN miatt, amely az azonnali öröm megkapására vágyik a fájdalom elkerülése végett.

...

Tovább Szólj hozzá

ego lerakás

2018. már 25.

EGYLÉLEK EGYENSÚLY SZER

írta: Eszter 777
EGYLÉLEK EGYENSÚLY SZER

2018. MÁRCIUS 28. SZERDA 20.00-22.00

Egylélek Egyensúly Szer

A szabad akarat és a Tervünk

EGY

Skypon

2018. március 28. szerda

20.00-22.00

 

Tudjuk, mit akarunk. Egymást. Nem volt könnyű az út idáig. Sokszor éreztük azt, soha nem lesz vége. Sokszor felülírtuk a tervünket, mert a dolgok nem úgy alakultak, ahogy kellett volna - másoknak, akik minket körülvettek is van szabad akaratuk. Mi ezt mindig tiszteletben tartottuk. Elfogadtuk azt, amit mások akarnak.

Most azonban minden megváltozott.

Ledolgoztuk, amit kellett azokkal, akik a közös tervünk útjában álltak - és ezzel persze tanítottak.

A mi szabad akaratunk mindig is EGY volt.

Döntéseket kellett azonban hoznunk, fájdalmas döntéseket, mert nem hagyott  a sors más választást. A döntések okkal ...

Tovább Szólj hozzá

SZABAD AKARAT

2018. már 24.

MEGBOCSÁTÁS - SZABADULÁS A BÁNTALMAZÓ KAPCSOLATOKBÓL, MEGVÁLTÁS A NEHÉZ HELYZETEKBEN

írta: Eszter 777
MEGBOCSÁTÁS - SZABADULÁS A BÁNTALMAZÓ KAPCSOLATOKBÓL, MEGVÁLTÁS A NEHÉZ HELYZETEKBEN

ÁTÉRTÉKELÉS ÉS MEGÉRTÉS - KINYÍLÓ TUDAT MAGASABB SZINTEKRE - KINYÍLÓ SZÍV A SZERETET FELÉ

MEGBOCSÁTÁS

SZABADULÁS A BÁNTALMAZÓ KAPCSOLATOKBÓL

MEGVÁLTÁS A NEHÉZ HELYZETEKBEN

ÁTÉRTÉKELÉS ÉS MEGÉRTÉS

KINYÍLÓ SZÍV A SZERETET FELÉ

KINYÍLÓ TUDAT A MAGASABB SZINTEKRE

ŐSI ÉS SOHA EL NEM TŰNŐ CSODA AZ EMBERISÉG TÖRTÉNETÉBEN



A megbocsátás energiája is teremtő erővel bír. Mint minden érzelem, jó avagy rossz, ez is előidézi, hogy a valóságodban valami megváltozzon. Nagyon fontos, és jegyezd meg: az érzéseid teremtő erővel bírnak. Tudom, hogy tudod :) Mégsem árt újra és újra emlékeztetni magadat erre, mert amikor dühös, csalódott, sértődött vagy, elfelejted. Nem mondom, hogy én nem, de nálam már a Tony Robbinstól megtanult ÉRZELMI-GONDOLATI KONTROLL MIATT /közismert NLP technika/, gyorsabban ...

Tovább Szólj hozzá

MEGBOCSÁTÁS ALÁZAT

2018. már 23.

VISSZAÁRAMLÁS

írta: Eszter 777
VISSZAÁRAMLÁS

KÉSZEN ÁLLUNK :)

VISSZAÁRAMLÁS

JÖJJÖN, AMINEK JÖNNIE KELL :)

KÉSZEN ÁLLUNK

 

Amikor úgy érzed, végre révben vagy. Nem teljes még minden, de már látod az alagút végén a fényt. A Hold évében vagyunk. Ahol még minden rejtve van, de lassan, hétrő-hétre, hónapról-hónapra bontakozik ki az IGAZSÁG, önMAGadról, a világról, az Univerzumról, a benned rejlő erőről, és A SZABADSÁG, amelyben benne van az emberiség visszakapott szabad akarata, az az érzés, hogy tudod, a valóságodat te alkotod, az érzések és a gondolatok felett van hatalmad, nem a Föld az első állomás az inkarnációid sorában, feldereng, majd lassan előtör, ki vagy, miért vagy itt, mi a dolgod, mi a küldetésed,és mindemellett emberként, a fizikai síkon megélheted a ...

Tovább Szólj hozzá

2018. már 22.

A KÉK KEHELY

írta: Eszter 777
A KÉK KEHELY

TEREMTŐ SZERETET

A Kék Kehely

Teremtő Szeretet

 

Három nagyon fontos asztrális szimbólummal gazdagodtunk, amelyek éppen olyan erősek és nagy jelentőségűek, mint a Mag Piramis.

A Kék Kehellyel, az Igazság Kardjával és a Szabadság Kardjával.

Mindhármat használni fogjuk. Elsőként, a tegnapi Egylélek A Kék Kehely - Empaták felemelkedése - Függés Oldása Szertartáson a Kék Kelyhet vetettük be. Ezzel oldottuk az empatákra jellemző függéseket, melyek eddig észrevehetetlenül blokkoltak bizonyos tanulási, fejlődési folyamatokat.

A negatív érzelmek és tudat alatti sémák ugyanis függenek. Felfüggeszkednek benned azokra a rossz hitrendszerekre, melyek mindig megállítanak. SOKSZOR HISZED AZT, HOGY TÉGED VALAMI KÍVÜLRŐL JÖVŐ ENERGIA BLOKKOL. ...

Tovább Szólj hozzá

2018. már 17.

EGYLÉLEK MEGBOCSÁTÁS SZERTARTÁS

írta: Eszter 777
EGYLÉLEK MEGBOCSÁTÁS SZERTARTÁS

2018. MÁRCIUS 23. PÉNTEK 20.00-22.00 SZERETET FÉNYE

Egylélek Megbocsátás Szertartás

SZERETET FÉNYE

Skypon

2018. március 23. péntek

20.00-22.00

 

Bocsáss meg magadnak. Oly sokszor hallottad már. De vajon tényleg sikerült?

Bocsáss meg másoknak. Ezt is.. és tényleg meg is tetted?

Ha nem, itt a kiváló alkalom rá. Tedd meg. Mondd el, mondd ki és lépj tovább a helyzeten. A múlton.

Bocsáss meg a múltbéli magadnak.

A jelenbéli esendő magadnak, aki hibákat követ el.

Mindenkinek, aki körülötted van.

Bocsáss meg a világnak, hogy ilyen lett. Az emberiségnek. Az egymásnak eső magyarságnak. Az Illuminatinak. A hüllőknek.

Bocsáss meg a szüleidnek. A testvérednek. Az exeidnek.

A barátaidnak, akik magadra hagytak a bajban.

A volt párodnak, aki megcsalt.

A ...

Tovább Szólj hozzá

MEGBOCSÁTÁS

2018. már 17.

EGYLÉLEK IGAZSÁG KARDJA, SZABADSÁG KARDJA

írta: Eszter 777
EGYLÉLEK IGAZSÁG KARDJA, SZABADSÁG KARDJA

2018. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK 20.00-22.00, A VISSZAÁRAMOLTATÁS

Egylélek Igazság Kardja

Szabadság Kardja

I.Bevetés Angyalok

A VISSZAÁRAMOLTATÁS

Szertartás Skypon

2018. március 22. csütörtök

20.00-22.00

 

Elvesztettél annyi mindent. Volt, amit a te hibádból, volt amit mások vettek el. Voltak, akik igazságtalanok voltak veled és voltak, akik megfosztottak a szabadságodtól. Volt, amikor te voltál igazságtalan másokkal, és volt, akit te fosztottál meg a szabadságától, mert benne tartottad évekig egy már rég halott párkapcsolatban. Volt, amikor úgy érezted, mindenről más tehet. Volt, amikor úgy érezted, mindenről te tehetsz. Majd eljött a megváltás, az arany középút, és már tudtad, minden éremnek két oldala van. Az egyensúlyt már megtaláltad, de oly nagyon VÁROD A ...

Tovább Szólj hozzá

IGAZSÁG SZABADSÁG

süti beállítások módosítása