FÉRFISZÍV
Sötét sziklába zárva, kietlen homályban vacog,
önmagát láncokba verve a magányos férfiszív.
Ismeri a pokol minden bugyrát és tudja már,
ó de mennyire, önmagát taszította oda,
démonok tépte fekete lyukba,
oda, hol nincs se idő se tér.
Biztonságos pokol ez,
önmagába forduló ördögi sötét
ó férfiak, magányos farkasok,
páncélba öltözött harcosok,
meddig büntettek egy soha el nem követett bűnért?
Látjátok már, érzitek már, mi nők tudjuk ezt,
a sziklátok előtt állva nézzük,
ahogy ezredévek jege olvad fel,
a láncokat a jég tartotta meg,
nem az ész és nem az akarat,
jég melybe bezárta magát a félelemtől félve
minden lángoló, csodás férfiszív.
Mert ha kiszabadul, lángoló főnixként,
...